Anyegin

(Onegin, 1999)


Ezt a tuti filmet 2000. október 19.-n mutatták be a mozik.

Tartalom:

Jevgenyij Anyegint sokan kedvelik az előkelő szentpétervári társaságban, ugyanis művelt és gáláns fiatal úr, ámbár életuntsága és céltalansága talán épp ennyire jellemző rá. Nem is szólva a szív dolgaival kapcsolatos cinikus látásmódjáról. Éppen amikor elfogy a pénze, vidéki birtokot örököl tehetős nagybátyjától és falura költözik. Itt azonban, ha lehet, még jobban gyötri az unalom, és sem a vidékkel, sem lakóival nem tud igazán megbarátkozni. Egyetlen kivétel akad, fiatal szomszédja, Vlagyimir Lenszkij személyében igazi jóbarátra lel vidéki elvonultságában. Lenszkij bemutatja őt menyasszonya, Olga famíliájának, s e látogatás során ismeri meg a leány nővérét, Tatjanát, aki annyira más, mint bárki a környezetében. A lányra óriási hatást gyakorol a különc szomszéd, és szenvedélyes szerelmes levélben vallja meg neki érzelmeit. Nem sokkal később azonban Anyegin hűvös udvariassággal utasítja vissza szerelmét, majd látványosan kacérkodni kezd Olgával. Lenszkij rosszallására még nagyobb udvariatlansággal válaszol, mire a sértett vőlegény párbajra hívja. A két barát a rá következő napon hajnalban néz farkasszemet egymással; Lenszkij célt téveszt, ám Anyegin lövése elkerülhetetlen. Megrendülten öleli át halott barátját, de már késő.áHat évvel később jelenik meg ismét Szentpéterváron unokatestvére, Nikitin herceg bálján. Távol a társaság nyüzsgésétől egy magába forduló alakot fedez fel, s rájön, hogy az ismerős arc Tatjana, akit a herceg a feleségeként mutat be. A nőt felzaklatja Anyegin váratlan felbukkanása és ékesszóló szerelmes levele, melyet a bál után kap tôle. Házassága boldog és nyugodt, ám nagy szerelme mégis Anyegin - s ezúttal élete legnehezebb döntésével kell szembenéznie.

Hossza körülbelül egy és háromnegyed óra.


Stáblista:

Szereplők: Liv Tyler (Tatyjána Larina), Alun Armstrong (Zaretsky), Francesca Annis (Katiusha), Harriet Walter (Larina asszony), Irene Worth (Alina hercegnő), Jason Watkins (Guillot), Lena Headey (Olga Larina), Martin Donovan (Nyikityin herceg), Ralph Fiennes (Jevgenyij Anyegin)

Filmelőzetes (trailer):

Kapcsolódó filmek:

» Végső állomás (szintén 2000. október 19.-n mutatták be a hazai mozik)
» Armageddon (Liv Tyler másik filmje)
» A barlang (ez is Lena Headey-film)
» A napfény íze (ebben is játszik Ralph Fiennes)


Mozibemutatók | Legnépszerűbb filmek | Filmlista | Tévé műsor | Filmelőzetesek | Szülinaposok | Legnépszerűbb sztárok | Filmesek és színészek
Oscar díjak | Golden Globe díjak | Emmy díjak | Európa filmdíj | Magyar filmdíj | Arany Málna díjak | Hírlevélre feliratkozás

Minden jog fenntartva © 2024, www.tutifilmek.hu | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Kapcsolat: info(kukac)tutifilmek.hu | WebMinute Kft.