Alpha Dog

(2007)


Ezt a tuti filmet 2007. május 3.-n mutatták be a mozik.

Tartalom:

A történet három napot foglal magába, ami egy csapat fiatal életét megváltoztathatatlanul megváltoztatja. A középpontban Johnny Truelove áll, egy vagány de középszerű fiatal kábítószerkereskedő. Ő a helyi fű elosztó, és ebből szépen megél, parti hegyek, szemrevaló lányok. Barátaival az unalmas mindennapokat videojátékokkal, zenehallgatással és partikkal színesítik. Egy nap az egyik ügyfél Jake Mazursky, miután egy nagyobb mennyiségű cuccot vásárol Johnnytól képtelen fizetni. Johnny ilyen helyzetekben nem tanúsít túl nagy együttérzést, és barátaival elrabolja a srác nyolc éves testvérét Zack Mazurskyt. Nem is sejtik, hogy tettük elkerülhetetlen következményekkel jár. Lévén, hogy ők nem bűnözők, a fiatal fiút úgy kezelik, mint a csapat egyik tagját. Legfőképpen Frankie Ballenbacher veszi őt szárnyai alá. Alpha Dog A fiatal Zack élvezi az időtöltést a nagyokkal, bulikról bulikra járnak, és imponál neki, hogy kikerül a szülői felügyelet alól. Ettől függetlenül Truelove és csapatának tette még bűncselekmény, és mivel ők csak kisstílű kis kábítószerkereskedők, a dolgok kezdenek szépen lassan kicsúszni a kezeik közül. Rossz döntéseket rosszabbak követnek, és a történet tragikus véget ér. A fiatal Zacket brutálisan meggyilkolják. Az emberrablás könnyed viccnek indult, de elkerülhetetlen folyományai lettek.

A film közel két órás.


Képek a filmből:

Alpha Dog kép Alpha Dog kép Alpha Dog kép Alpha Dog kép

A képeken látható színészek: Amber Heard, Anton Yelchin, Amanda Seyfried, Alex Solowitz, Emile Hirsch, Fernando Vargas, Sharon Stone, Nick Cassavetes.




Stáblista:

Szereplők: Bruce Willis (Sonny Truelove), Matthew Barry (Interviewer), Emile Hirsch (Johnny Truelove), Fernando Vargas (Tiko "TKO" Martinez), Vincent Kartheiser (Pick Giamo), Justin Timberlake (Frankie Ballenbacher), Shawn Hatosy (Elvis Schmidt), Alex Solowitz (Bobby 911), Alec Vigil (P.J. Truelove)

Filmelőzetes (trailer):

Kapcsolódó filmek:

» Goya kísértetei (szintén 2007. május 3.-n mutatták be a hazai mozik)
» Armageddon (ez is Bruce Willis-film)
» Volt egyszer egy Hollywood (ebben is játszik Emile Hirsch)
» Az utolsó csavar (szereplője szintén Justin Timberlake)


Mozibemutatók | Legnépszerűbb filmek | Filmlista | Tévé műsor | Filmelőzetesek | Szülinaposok | Legnépszerűbb sztárok | Filmesek és színészek
Oscar díjak | Golden Globe díjak | Emmy díjak | Európa filmdíj | Magyar filmdíj | Arany Málna díjak | Hírlevélre feliratkozás

Minden jog fenntartva © 2024, www.tutifilmek.hu | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Kapcsolat: info(kukac)tutifilmek.hu | WebMinute Kft.