A Valdemár hagyaték 2. - A tiltott árnyék

(La herencia Valdemar II: La sombra prohibida, 2010)


Tartalom:

Egy mítosz szerint, a 19. század vége felé valami borzalmas dolog történt a Valdemárokkal. Egy szeánszuk alkalmával a kockázatos okkult tudományhoz nyúltak és felébresztettek egy lényt, aminek irányítása kicsúszott a kezükből. A merészségük eredményeként, a szépséges Leonor feláldozásra került. A vérvonalukat megváltoztathatatlanul végigkíséri az átok, melyet úgy ismernek A VALDEMÁR HAGYATÉK A Valdemár ház évekre zárva maradt. Senki nem mert belépni. De két héttel ezelőtt, egy szakértő történész aki a titkok bűvkörébe került, megkísérelt belépni a kúriára. Soha nem hallottak róla többé. A legenda megint életre kelt, és új arcok jelentek meg a történetben. Luisa Llorentét, az ingatlanbecsüst elküldték, hogy fejezze be elődjének munkáját, nyomozza ki mi történt vele és találkozzon a kúria gondnokával. Később menekülnie kellett, de hollétének helye ismeretlen maradt. Négy nappal eltűnése után, a főnöke, Maximilian Colvin, felbérelt egy detektívet, Nicolas Tramelt, hogy keresse meg, és tegyen pontot ezen különös eltűnések végére. Tramel elkezdte különös utazását a házhoz Dr. Nora Cerviával, Maximilian asszisztensével, aki mesélt neki a Valdemár legendáról habár bizonyos titkokat magában tartott előle. Luisa munkatársaira, Eduardora és Anára hasonló sors várt, akik nem értették, hogy a rendőrség miért nem avatkozik az ügybe vagy hogy Maximilian miért akarta, hogy ilyen sürgősen csatlakozzanak még aznap éjszaka a kutatáshoz, a Valdemár háznál. Az árnyékokban rejtély rejtőzködött és közülük a legszörnyűbb... egyre csak nőtt.

Átlagos hosszúságú alkotás, kb. másfél óra.


Képek a filmből:

A Valdemár hagyaték 2. - A tiltott árnyék kép A Valdemár hagyaték 2. - A tiltott árnyék kép A Valdemár hagyaték 2. - A tiltott árnyék kép A Valdemár hagyaték 2. - A tiltott árnyék kép


Stáblista:

Szereplők: Daniele Liotti (Lázaro Valdemar), Óscar Jaenada (Nicolás Trémel), Laia Marull (Leonor Valdemar), Silvia Abascal (Luisa Lorente), Rodolfo Sancho (Eduardo), Ana Risueno (Cerviá), Norma Ruíz (Ana), Santi Prego (Santiago), José Luis Torrijo (Dámaso)


Mozibemutatók | Legnépszerűbb filmek | Filmlista | Tévé műsor | Filmelőzetesek | Szülinaposok | Legnépszerűbb sztárok | Filmesek és színészek
Oscar díjak | Golden Globe díjak | Emmy díjak | Európa filmdíj | Magyar filmdíj | Arany Málna díjak | Hírlevélre feliratkozás

Minden jog fenntartva © 2024, www.tutifilmek.hu | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Kapcsolat: info(kukac)tutifilmek.hu | WebMinute Kft.