A második feleség

(Kuma, 2012)


Ezt a tuti filmet 2012. október 11.-n mutatták be a mozik.

Tartalom:

Törökországban egy, az európai kultúrától meglehetősen idegen hagyomány él a máig: a férfiaknak lehet második feleségük is. Ez a tradíció okoz konfliktust A második feleség történetében: egy Bécsbe emigrált török család fia hazájában megházasodik, majd miután az ifjú pár Ausztriába utazik, rövidesen kiderül, hogy a férfi valójában korosodó édesapja számára vitte második feleség gyanánt a fiatal leányt. Mindezt ráadásul édesanyja, az első feleség beleegyezésével, aki halálosan beteg, s nem csupán férje számára akarta pótléknak az új nejt, de második anyaként is számít rá kölykei felnevelésében. Mindezt nem könnyen veszik tudomásul a már Ausztriában született, és európai értékrend szerint szocializálódott gyerekek, de épp az ifjú feleség az, aki mintha beletörődött volna a sorsába és új életébe. A keleti és nyugati kulturális hagyományok és szokásjogok ütközése később újabb konfliktusokat szül, a német nyelvet nem beszélő fiatal feleség pedig egy nap elkezd férfiakkal ismerkedni.

Átlagos hosszúságú alkotás, kb. másfél óra.


Képek a filmből:

A második feleség kép A második feleség kép A második feleség kép A második feleség kép


Stáblista:

Szereplők: Nihal G. Koldas (Fatma), Begüm Akkaya (Ayse), Vedat Erincin (Mustafa), Murathan Muslu (Hasan), Alev Imak (Kezvan), Aliye Esra Salebci (Gülsen), Ethem Saygieder (Ibrahim), Abdulkadir Tuncer (Mehmet)
Rendezte: Umut Dag

Filmelőzetes (trailer):

Kapcsolódó filmek:

» Elrabolva 2. (szintén 2012. október 11.-n mutatták be a hazai mozik)


Mozibemutatók | Legnépszerűbb filmek | Filmlista | Tévé műsor | Filmelőzetesek | Szülinaposok | Legnépszerűbb sztárok | Filmesek és színészek
Oscar díjak | Golden Globe díjak | Emmy díjak | Európa filmdíj | Magyar filmdíj | Arany Málna díjak | Hírlevélre feliratkozás

Minden jog fenntartva © 2024, www.tutifilmek.hu | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Kapcsolat: info(kukac)tutifilmek.hu | WebMinute Kft.