A hitetlen

(The Believer, 2001)


Tartalom:

Danny Balint egy szélsőségesen fajgyűlölő skinhead-banda tagja, aki társai közül talán a legradikálisabban fogalmazza meg antiszemita nézeteit. Rövidesen a szekta egyik kulcsfigurája, hangadója lesz, aki úgy gondolja, hogy a banda két vezetője, Curtis és Lina nem eléggé szorgalmazza a határozott fellépést az ellenséggel szemben. Curtis-ék azt a nézetet vallják, hogy az amerikai zsidók kulturális beilleszkedés iránti mérhetetlen vágya hosszú távon a saját pusztulásukhoz vezet, de Danny szerint ez kevés: tenni is kell azért, hogy fogyatkozzon a zsidók száma. Senkinek még csak meg sem fordul a fejében, hogy Danny súlyos titkot őriz: ő maga is zsidó származású, aki egykor egy héber suli egyik legjobb tanulója volt, mielőtt túl sok kérdés fogalmazódott meg benne a Tóra és az Ótestamentum tanításaival kapcsolatban. Danny csalódottságában és dühében kezdte tanulmányozni a neonáci mozgalmak filozófiáját, és így került a másik oldalra. Múltja azonban nem maradhat örökké stikában. Amint bajtársai tudomást szereznek Danny származásáról, a fiú kénytelen szembesülni saját elvakult elveinek borzalmaival. Önmaga lett az általa gerjesztett ellenségkép megtestesítője!

Átlagos hosszúságú alkotás, kb. másfél óra.


Képek a filmből:

A hitetlen kép A hitetlen kép A hitetlen kép A hitetlen kép

A képeken látható színészek: Ryan Gosling (3x), Billy Zane.




Stáblista:

Szereplők: Ryan Gosling (Danny), Summer Phoenix (Carla), Theresa Russell (Lina), Billy Zane (Curtis), A. D. Miles (Guy Danielsen), Joshua Harto (Kyle), Glenn Fitzgerald (Drake), Garret Dillahunt (Billings), Kris Eivers (Carleton)
Rendezte: Henry Bean

Filmelőzetes (trailer):

Kapcsolódó filmek:

» A nagy dobás (Ryan Gosling filmje ez is)
» Vissza a jövőbe (Billy Zane másik filmje)
» Hitetlen (megegyezik a címük, de ez 18 évvel később készült)


Mozibemutatók | Legnépszerűbb filmek | Filmlista | Tévé műsor | Filmelőzetesek | Szülinaposok | Legnépszerűbb sztárok | Filmesek és színészek
Oscar díjak | Golden Globe díjak | Emmy díjak | Európa filmdíj | Magyar filmdíj | Arany Málna díjak | Hírlevélre feliratkozás

Minden jog fenntartva © 2024, www.tutifilmek.hu | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Kapcsolat: info(kukac)tutifilmek.hu | WebMinute Kft.