A csodabogár

(Phenomenon, 1996)


Tartalom:

A városkában, ahol él, mindenki jól ismeri George Malleyt, az ügyes kezű autószerelőt, aki nem csupán megbízható barát, hanem jó szakember is. George harminchetedik születésnapján azonban megváltozik minden: a férfin korábban sohasem sokat látott tudásszomj vesz erőt. Elkápráztatja az őt körülvevő világ, és elszántan nekilát, hogy bepótolja mindazt, amit a tanulás terén elmulasztott. Kiderül, hogy George mennyire tehetséges ember, mennyivel több van benne, mint amit eddig képes volt megmutatni. Az intelligencia nem csupán azt jelenti, hogy George megérti a dolgokat, megismeri az alkotás örömét, nem csupán azt, hogy egészen más perspektívából látja a világot, hanem azt is, hogy megteremti saját élete szellemi alapjait és megérti, mekkora felelőssége van a többiekkel szemben. Felfedezi azt is, hogy az életét teszi értelmessé, ha adhat valamit a többieknek, hogy nem csupán az a fontos, hogy ő mit csinál, hanem az is, mire képes inspirálni a környezetét. Ugyanakkor ez a frissen szerzett tudás, intelligencia ráruházza a másság terhét is. George-nak el kell viselnie, hogy új magatartása elválasztja, eltávolítja korábbi környezetétől. Szembe kell néznie azzal a ténnyel, hogy barátai lassan elhidegülnek tőle, mert nem értik meg azt, valójában mi is történt vele.

A film közel két órás.


Kép a filmből:

A csodabogár kép

A képen látható színészek: Kyra Sedgwick, John Travolta.


Stáblista:

Szereplők: John Travolta (George Malley), Forest Whitaker (Nate Pope), Kyra Sedgwick (Lace Pennamin), Robert Duvall (Doc), Jeffrey DeMunn (Ringold professzor), Richard Kiley (Dr. Wellin), Daniel Zacapa, James Keane, Ellen Geer

Filmelőzetes (trailer):

Kapcsolódó filmek:

» Die Hart (John Travolta filmje ez is)
» Érvek és életek (Forest Whitaker másik filmje)
» Kincsem (ez is Kyra Sedgwick-film)
» Végszükség (ebben is játszik Robert Duvall)
» Csodabogár (megegyezik a címük, de ez 18 évvel később készült)


Mozibemutatók | Legnépszerűbb filmek | Filmlista | Tévé műsor | Filmelőzetesek | Szülinaposok | Legnépszerűbb sztárok | Filmesek és színészek
Oscar díjak | Golden Globe díjak | Emmy díjak | Európa filmdíj | Magyar filmdíj | Arany Málna díjak | Hírlevélre feliratkozás

Minden jog fenntartva © 2024, www.tutifilmek.hu | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Kapcsolat: info(kukac)tutifilmek.hu | WebMinute Kft.