| A beavatott(Divergent, 2014)Ezt a tuti filmet 2014. március 20. óta játsszák a mozik. Tartalom:Beatrice Prior a nem túl távoli Chicagoban él, ahol a társadalom 5 csoportra tagolódik, melynek mindegyike egy-egy erény kiművelését írja elő tagjai számára. Az emberek rájöttek, hogy a világban dúló háborúkért nem politikai ideológia, vagy vallási meggyőződés, hanem a személyiségben rejlő rosszra való hajlam okolható. A csoportok célja, hogy az emberekből kiirtsák azokat a tulajdonságokat, amik előidézhetnek egy újabb konfliktust. Az év egy bizonyos napján a tizenhat éveseknek el kell dönteniük, hova akarnak tartozni: a Bátrakhoz, az Őszintékhez, az Önfeláldozókhoz, a Barátságosakhoz, vagy a Műveltekhez. Egyetlen döntés, amely megváltoztathatatlanul megváltoztathatja sorsukat. Beatrice a vizsga során szembesül különleges képességével: az Elfajzottak közé tartozik, akik egyetlen csoportba sem sorolhatóak. Egy szabályok uralta világban azonban ez a legveszélyesebb dolog, ami egy fiatallal történhet: ha kitudódik, az egyet jelent a halállal. A több hetes beavatása során számos félelmével, gyengeségével kell szembesülnie a fiatal lánynak, mialatt titkolnia kell valódi kilétét. Amikor rájön, hogy az Elfajzottakat végleg ki akarják iktatni, olyan tettre szánja el magát, amely mindenki számára meglepetést okoz.Képek a filmből:![]() ![]() ![]() ![]() Stáblista:Szereplők: Shailene Woodley (Beatrice Prior), Theo James (Four), Kate Winslet (Jeanine Matthews), Miles Teller (Peter), Ashley Judd (Natalie Prior), Maggie Q (Tori), Ansel Elgort (Caleb Prior), Jai Courtney (Eric), Zoë Kravitz (Christina)Rendezte: Neil Burger Filmelőzetes (trailer):Kapcsolódó filmek:» Pofázunk és végünk (szintén 2014. március 20.-n mutatták be a hazai mozik)» A lázadó (Shailene Woodley filmje ez is) » Egy eltitkolt élet (Theo James másik filmje) » Lee (ez is Kate Winslet-film) » Top Gun: Maverick (ebben is játszik Miles Teller) » Ha ölni kell (szereplője szintén Ashley Judd) » A védenc (Maggie Q filmje ez is) » Férfiak, nők és gyerekek (Ansel Elgort másik filmje) » A becsületes tolvaj (ez is Jai Courtney-film) » A lápkirály lánya (ezt is Neil Burger rendezte) » A beavatott (megegyezik a címük, de ez 9 évvel később készült) |