Úton hazafelé

(Long Road Home, 1991)


Tartalom:

Egy nagyvárosban élő fiatalember visszatér szülőfalujába, mert apja, a falu tanítója hirtelen meghalt. A fiú támogatja édesanyját mély gyászában, ám idegenül és értetlenül szemléli a gyászhoz kapcsolódó helyi népszokásokat. Egy véletlenül kezébe kerülő régi fotó elindítja benne az emlékezés folyamatát, melynek során feltárul számára szülei szerelmének románca. Anyja, az egykori szépséges, fiatal leány, Zhao Di beleszeret a faluba frissen érkező, fiatal tanítóba. A leány sokáig néma imádattal szereti a tanítót, míg legvégül vonzalma viszonzást nyer. A fiatalok közti társadalmi különbség eleinte útját állja boldogságuk kiteljesedésének, ám legvégül a szerelem beteljesedik. A cselekmény ezen a ponton visszatér a jelenbe, a tanító temetésére nagy tömeg érkezik és a helyi szokások szerint kísérik a holtat végső útjára. A tanító végső kívánsága teljesülésére is van remény, hogy újjáépüljön a falu iskolája s, hogy a fia legyen az új tanító.

Átlagos hosszúságú alkotás, kb. másfél óra.


Stáblista:

Szereplők: Mark Harmon (Ertie Robertson), Lee Purcell (Bessie Robertson), Morgan Weisser (Jake Robertson), Leon Russom (Titus Wardlow), Timothy Owen Waldrip (James Earl), Bianca Rose (Susie Robertson), Vinessa Shaw (Clara Tarpin), Kathryn Morris (Billy Jo Robertson), Sarah Lundy (Mary Ellen Robertson)

Kapcsolódó filmek:

» Szabadság, szerelem (Mark Harmon másik filmje)
» Különvélemény (ez is Kathryn Morris-film)
» Úton hazafelé (megegyezik a címük, de ez 2 évvel később készült)
» The Long Road Home (megegyezik a két film eredeti címe (Long Road Home), de ez 8 évvel később készült)


Mozibemutatók | Legnépszerűbb filmek | Filmlista | Tévé műsor | Filmelőzetesek | Szülinaposok | Legnépszerűbb sztárok | Filmesek és színészek
Oscar díjak | Golden Globe díjak | Emmy díjak | Európa filmdíj | Magyar filmdíj | Arany Málna díjak | Hírlevélre feliratkozás

Minden jog fenntartva © 2024, www.tutifilmek.hu | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Kapcsolat: info(kukac)tutifilmek.hu | WebMinute Kft.