Perlasca - Egy igaz ember története

(Perlasca, un eroe italiano, 2002)


Ezt a tuti filmet 2004. október 7.-n mutatták be a mozik.

Tartalom:

1944. november 30., csütörtök reggel. Budapesten, az internacionális gettó egyik házából zsaruk hajtják kifelé a lakókat. Spanyol menlevelük, amely eddig úgy-ahogy védelmet nyújtott, mától mit sem ér. Angel Sanz Briz, a spanyol követség ügyvivője reggel elhagyta az országot, a magyar belügyminiszter pedig válaszul parancsot adott a védett házak kiürítésére, a deportálásra. A lakók életét egy furcsa ember, Giorgio Perlasca menti meg... A harmincnégy éves férfi papírjai szerint spanyol állampolgár, követségi alkalmazott, aki az elmúlt három hétben a spanyol menlevéllel rendelkező zsidók ügyeit intézte. Amikor aznap reggel elindult a követség villájából, még úgy gondolta, hogy utoljára járja végig a védett spanyol házakat. Már a zsebében vannak a papírok, rövidesen kezdődhet Svájcba. Amikor azonban látja védencei elhurcolását, meghozza élete legnehezebb döntését: marad Budapesten. A következő három hónapban 5200 magyar zsidó életéről gondoskodik. Menleveleket és élelmet oszt, deportáltakat hoz vissza a marhavagonokból, a spanyol kormány nevében tárgyal Budapesten németekkel és nyilasokkal. A hősről, Raoul Wallenberg barátjáról azonban egy lényeges dolgot sem tárgyalópartnerei, sem védencei nem tudnak. Azt, hogy igazi kalandor. A spanyol ügyvivő a valóságban se nem diplomata, se nem spanyol.

A film kicsit több mint 2 órás.


Stáblista:

Szereplők: Luca Zingaretti (Giorgio Perlasca), Jerome Anger (Avv Farkas), Amanda Sandrelli (Magda), Franco Castellano (Adam), Marco Bonini (Sándor), Lorenzo Lavia (Daniel), Elena Arvigo (Anna), Christiane Filangieri (Éva), Cserhalmi György (Bleiber)

Kapcsolódó filmek:

» A tűzben edzett férfi (szintén 2004. október 7.-n mutatták be a hazai mozik)
» A nagy generáció (Cserhalmi György másik filmje)


Mozibemutatók | Legnépszerűbb filmek | Filmlista | Tévé műsor | Filmelőzetesek | Szülinaposok | Legnépszerűbb sztárok | Filmesek és színészek
Oscar díjak | Golden Globe díjak | Emmy díjak | Európa filmdíj | Magyar filmdíj | Arany Málna díjak | Hírlevélre feliratkozás

Minden jog fenntartva © 2024, www.tutifilmek.hu | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Kapcsolat: info(kukac)tutifilmek.hu | WebMinute Kft.