Párizs-Manhattan

(Paris-Manhattan, 2012)


Ezt a tuti filmet 2012. szeptember 27.-n mutatták be a mozik.

Tartalom:

A film középpontjában a maga teremtette álomvilágban élő, Woody Allen-rajongó, szemrevaló gyógyszerész leány, Alice, és a földön két lábbal járó Victor egymásra találásának története áll. Alice-t magába zárkózó, környezete ellen lázadó kamaszlányként ismerjük meg, aki tizenöt éves korában beül a moziba egy Woody Allen filmre, s ez az élmény alapjaiban megváltoztatja az életét. Woody "beszél hozzá" a szobája falán elhelyezett hatalmas poszterről, ő lesz az, aki s legjobban megérti őt, akivel meg tudja beszélni problémáit. Minél több filmjét látja, annál erősebb lesz a meggyőződése, hogy a jó filmek képesek az embereket megváltoztatni. Ezt a meggyőződését gyógyszerészi munkájában is érvényesíti. Amikor csak teheti, depressziós, az élet terheit cipelő vevőinek gyógyszerpirulák helyett gyakorta DVD-t nyom a kezükbe: reggel, délben és este történő "alkalmazásra".

Ennek a filmnek megnézésére körülbelül egy és negyed órát kell szánnod.


Képek a filmből:

Párizs-Manhattan kép Párizs-Manhattan kép Párizs-Manhattan kép Párizs-Manhattan kép


Stáblista:

Szereplők: Alice Taglioni (Alice), Patrick Bruel (Victor), Marine Delterme (Héléne), Louis-Do de Lencquesaing (Pierre), Michel Aumont (apa), Marie-Christine Adam (Nicole), Yannick Soulier (Vincent), Margaux Chatelier (Laura), Arséne Mosca (Arthur)

Filmelőzetes (trailer):

Kapcsolódó filmek:

» A jövő gyilkosa (szintén 2012. szeptember 27.-n mutatták be a hazai mozik)


Mozibemutatók | Legnépszerűbb filmek | Filmlista | Tévé műsor | Filmelőzetesek | Szülinaposok | Legnépszerűbb sztárok | Filmesek és színészek
Oscar díjak | Golden Globe díjak | Emmy díjak | Európa filmdíj | Magyar filmdíj | Arany Málna díjak | Hírlevélre feliratkozás

Minden jog fenntartva © 2024, www.tutifilmek.hu | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Kapcsolat: info(kukac)tutifilmek.hu | WebMinute Kft.