Naruto sorozat

(2002)


Tartalom:

12 évvel ezelőtt egy 9 farkú rókadémon (Kyuubi) tartotta félelemben a Hidden Leaf falut (Konohagakure). A démon olyan erős volt, hogy egyetlen farkának egyetlen suhintásával hegyeket tudod eltüntetni vagy szökőárokat tudott előidézni. A szörny számtalan ember mészárolt le, azonban a negyedik Hokagenak, saját életét feláldozva, sikerült elzárnia őt egy csecsemő fiú testébe. Ez a fiú Uzumaki Naruto volt. Származása most még nem ismert. A negyedik Hokaget (Yondaime Hokage) hősként ünnepelték a Kyubi elzárásáért. Ő azt szerette volna, hogy Naruto is ebben a megtiszteltetésben nőjön fel mint a 9 farkú "tárolója". Azonban a falú lakói magát a démont látták a fiúban, ezért féltek tőle és kiközösítették. Bár a harmadik Hokage megtiltotta a falu lakóinak, hogy beszéljenek arról, amit tudnak. Még a saját gyerekeiknek sem mondhatták el a 12 évvel ezelőtt történteket. Azonban szüleik Naruto felé tanusított viselkedésükből a gyerekek is elkezdtek ellenségesen viselkedni a fiúval. Naruto így barátok, család és elismerés nélkül nőtt fel. Nem erőltethette azt, hogy az emberek barátkozannak vele, így máskép kellett magát észrevetettni. Ezt csínytevésekkel próbálta elérni. Ez azonban megváltozott, amikor hivatalosan is nindzsa lett. Ezt a Többszörös Árnyék Klón technika (Multiple Shadow Clone Technique (Kage Bunshin no Jutsu) alkalmazásával érte el, amikor megmentette mesterét Umuino Irukat az áruló nindzsa Mizuki karmaiből. Ez a kaland két dologra ébresztette rá Narutot, az egyik, hogy benne lakozik a 9 farkú rókadémon, a másik pedig, hogy volt aki törödött vele (Iruka és a harmadik Hokage). Naruto nindzsává válása indítja el a történések folyamát.


Képek a filmből:

Naruto kép Naruto kép Naruto kép Naruto kép


Stáblista:

Szereplők: Nana Mizuki (Hinata Hyuga), Kentaro Ito (Choji Akimichi), Yasuyuki Kase (Kankuro), Koichi Tochika (Neji Hyuga), Akiko Koike (Kin Tsuchi)

Filmelőzetes (trailer):


Mozibemutatók | Legnépszerűbb filmek | Filmlista | Tévé műsor | Filmelőzetesek | Szülinaposok | Legnépszerűbb sztárok | Filmesek és színészek
Oscar díjak | Golden Globe díjak | Emmy díjak | Európa filmdíj | Magyar filmdíj | Arany Málna díjak | Hírlevélre feliratkozás

Minden jog fenntartva © 2024, www.tutifilmek.hu | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Kapcsolat: info(kukac)tutifilmek.hu | WebMinute Kft.