Napsugár sétány

(Sonnenalle, 1999)


Ezt a tuti filmet 2000. október 5.-n mutatták be a mozik.

Tartalom:

Relikviák: a "mufta", a multifunkcionális, bár kissé használhatatlan asztal, a "Minetta", amely megfelel a Sokol rádiónak, és az asztma elleni gyógyszer, az egyetlen elérhető drog, ami coca-colával keverve fejti ki a hatását. A Szovjetunió a nagy testvér, a nyugati világ a nép ellensége, a berlini fal pedig a védővonal a fasizmus ellen. Ez a Német Demokratikus Köztársaság, ahol Micha él. Trapéznadrágban, házi gyártmányú pop-rock feliratú pólóban őrjöng a Stonesra, és stikában tiltott zenéket vesz magnóra. Az utca nagy része, ahol Micha él, az NSZK-hoz tartozik, s csak egy nyúlfarknyi része lóg át keletre. A lakás kicsi és túlzsúfolt, a szomszéd a Stasi-nak dolgozik, a nyugati nagybácsi harisnyanadrágokat csempész, Micha édesanyja pedig egy talált nyugati útlevél birtokában szökést tervez. Mindebből azonban Micha nem sokat érzékel. Éli az életét, egyetlen gondja, hogy meghódítsa a suli és az utca legszebb lányát. Mindeközben tombol a hetvenes évek, melynek hangjai, jobbnál-jobb zenéi átszűrődnek még a berlini falon is.

Hossza körülbelül egy és háromnegyed óra.


Stáblista:

Szereplők: Alexander Scheer (Micha), Alexander Beyer (Mario), Katharina Thalbach (anya), Henry Hübchen (apa), Detlev Buck (Horkefeld pénzügyőr), Teresa Weissbach
Rendezte: Leander Haussmann

Kapcsolódó filmek:

» A millió dolláros hotel (szintén 2000. október 5.-n mutatták be a hazai mozik)
» Robert Zimmermann és a szerelem (Leander Haussmann rendezése ez is)


Mozibemutatók | Legnépszerűbb filmek | Filmlista | Tévé műsor | Filmelőzetesek | Szülinaposok | Legnépszerűbb sztárok | Filmesek és színészek
Oscar díjak | Golden Globe díjak | Emmy díjak | Európa filmdíj | Magyar filmdíj | Arany Málna díjak | Hírlevélre feliratkozás

Minden jog fenntartva © 2024, www.tutifilmek.hu | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Kapcsolat: info(kukac)tutifilmek.hu | WebMinute Kft.