Liberté '56

(2006)


Ezt a tuti filmet 2007. május 3.-n mutatták be a mozik.

Tartalom:

Filmünk időben elsősorban a forradalom 12 napját fogja át, kerettörténetével együtt azonban egy három évtizedes cselekmény eseményeit követi. 1958 júniusában, Nagy Imrének és társainak kivégzését követően egy egyetemi club diákjai elhatározzák, hogy színpadra állítják 1956 őszének budapesti történéseit. Egy másik cselekményszál a magyar politikai vezetésen belül - elsősorban Nagy Imre, Kádár János, Maléter Pál és Bibó István alakjához kötve - kíséri végig a konfliktusokat, olykor naiv, olykor torzkép-szerű értelmezésben.

Hossza körülbelül egy és háromnegyed óra.


Stáblista:

Szereplők: Horváth Lajos Ottó (Nagy Imre), Csikós Sándor (Maléter Pál), Jámbor József (Bibó István), Eperjes Károly (Kádár János), Andrássy Máté (Pável), Varga Gabriella (Susan), Kóti Árpád (kocsmáros), Dobos Ildikó (kocsmárosné), Sárközy Zoltán (pap)

Kapcsolódó filmek:

» Alpha Dog (szintén 2007. május 3.-n mutatták be a hazai mozik)
» Most vagy soha! (ez is Horváth Lajos Ottó-film)
» Zárójelentés (ebben is játszik Eperjes Károly)


Mozibemutatók | Legnépszerűbb filmek | Filmlista | Tévé műsor | Filmelőzetesek | Szülinaposok | Legnépszerűbb sztárok | Filmesek és színészek
Oscar díjak | Golden Globe díjak | Emmy díjak | Európa filmdíj | Magyar filmdíj | Arany Málna díjak | Hírlevélre feliratkozás

Minden jog fenntartva © 2024, www.tutifilmek.hu | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Kapcsolat: info(kukac)tutifilmek.hu | WebMinute Kft.