Idegölő

(2006)


Ezt a tuti filmet 2006. november 23.-n mutatták be a mozik.

Tartalom:

A bérgyilkosokat nem nagyon szereti senki. Nem is csoda, válogatás nélkül ölnek és piszkosul jól is keresnek vele. Ám eszünkbe jut-e olykor-olykor, hogy a bérgyilkosoknak magánéletük is van? Mondjuk például egy süketnéma anyjuk, akinek a legegyszerűbb azt hazudni, hogy egyszem fia muzsikusnak állt. Ez megmagyarázza, miért van nála mindig gitártok, és a nem létező koncertekre sem kell a mamát elvinni. És gondolunk-e olykor-olykor arra, hogy a bérgyilkosoknak fogsoruk is van, sőt rossz foguk is, amely éppúgy megfájdulhat, mint bármely tisztességes emberé? Pontosan ez történik Keszeggel is, a közép-európai régió legprofibb bérgyilkosával: hideg, érzelemmentes, kíméletlen és rettenetesen fáj a foga. Mindez egy rutinmunka legközepén Rodoszon, ahol kénytelen felkeresni a térség legvacakabb fogorvosát, Jorgost, aminek beláthatatlan folyományai lesznek. Bizonyos okoknál fogva a legtöbb emberben felmerült már a gondolat, hogy meggyilkolja a fogorvosát. Nincs ezzel másként Keszeg sem, annál is inkább, mert a gyökérkezelés alatt ráébred, hogy Jorgos nem más, mint a célszemély, akit el kell takarítania az útból. Ez eleinte nem tűnik olyan bonyolultnak, ugyanis a szerelmi csalódástól sújtott Jorgostól amúgy sem áll távol a halál gondolata, úgyhogy csak egy kis bíztatásra volna szüksége, hogy a sete-suta öngyilkossági kísérletei ne végződjenek mindig kudarccal. De a sors közbeszól egy szemrevaló rendőrnő, egy elégedetlen feleség, egy kapzsi színházrendező, egy kíváncsi hotelportás, és egy aggódó mama személyében, és rendesen összegubancolja a szálakat.

Átlagos hosszúságú alkotás, kb. másfél óra.


A film a tévében:

» RTL Három, 2024. április 23. 06:55

Stáblista:

Szereplők: Gesztesi Károly (Keszeg), Natalia Dragoumi (Christine), Yannis Zouganelis (Jorgos), Kovács István, Molnár Piroska, Csányi Sándor
Rendezte: Fonyó Gergely

Kapcsolódó filmek:

» Shop-stop 2. (szintén 2006. november 23.-n mutatták be a hazai mozik)
» Megy a gőzös (szereplője szintén Gesztesi Károly)
» Rokonok (Molnár Piroska filmje ez is)
» Coming Out (Csányi Sándor másik filmje)
» Tibor vagyok, de hódítani akarok (ez is Fonyó Gergely-alkotás)


Mozibemutatók | Legnépszerűbb filmek | Filmlista | Tévé műsor | Filmelőzetesek | Szülinaposok | Legnépszerűbb sztárok | Filmesek és színészek
Oscar díjak | Golden Globe díjak | Emmy díjak | Európa filmdíj | Magyar filmdíj | Arany Málna díjak | Hírlevélre feliratkozás

Minden jog fenntartva © 2024, www.tutifilmek.hu | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Kapcsolat: info(kukac)tutifilmek.hu | WebMinute Kft.