Hullócsillag

(Factory Girl, 2006)


Tartalom:

Andy Warhol 1963-ban hozta létre a The Factoryt, egy New York belvárosában levő, egylégterű lakásban, ahol művésztársaival, barátaival, különféle excentrikus figurákkal és drogosokkal vette magát körül, akik segítséget nyújtottak neki festményei és egyéb alkotásai elkészítésében. A The Factory falait ezüstszínű borítással és festékkel fedték be, ezért Silver Factorynek, Ezüst Gyárnak is nevezték. Warhol a gyárban lebzselő kis kedvenceit némileg ironikusan "szupersztárnak" nevezte - akik egyike volt a huszon pár éves Edie Sedgwick. A tehetős családba született Sedgwick 1965 elején ismerte meg Andy Warholt, és rövidesen a művész üdvöskéje, filmjeinek sztárja lett. Warhol és Sedgwick egy éven át szétválaszthatatlanok voltak, de azután összevesztek, és nagy felhajtás közepette szakítottak egymással. Sedgwick és egy Billy Quinn nevű rocksztár köt szerelmi viszony szövődött, és ez a homoszexuális, de Sedgwicket birtokolni akaró Warhol, és a leány Warholtól való elszakadását szorgalmazó zenész számára is nehezen kezelhető helyzetet eredményez.

Átlagos hosszúságú alkotás, kb. másfél óra.


Képek a filmből:

Hullócsillag kép Hullócsillag kép Hullócsillag kép Hullócsillag kép

A képeken látható színészek: Sienna Miller (4x), Illeana Douglas, Jimmy Fallon, Guy Pearce, Hayden Christensen.




Stáblista:

Szereplők: Sienna Miller (Edie Sedgwick), Guy Pearce (Andy Warhol), Hayden Christensen (Billy Quinn), Jimmy Fallon (Chuck Wein), Jack Huston (Gerard Malanga), Armin Amiri (Ondine), Tara Summers (Brigid Polk), Mena Suvari (Richie Berlin), Shawn Hatosy (Syd Pepperman)

Filmelőzetes (trailer):

Kapcsolódó filmek:

» Csillagpor (ez is Sienna Miller-film)
» Gyilkos memória (ebben is játszik Guy Pearce)
» Az élet háza (szereplője szintén Hayden Christensen)
» Amerikai pite (Mena Suvari filmje ez is)
» Hulló csillag (megegyezik a címük, de ez 6 évvel korábban készült)


Mozibemutatók | Legnépszerűbb filmek | Filmlista | Tévé műsor | Filmelőzetesek | Szülinaposok | Legnépszerűbb sztárok | Filmesek és színészek
Oscar díjak | Golden Globe díjak | Emmy díjak | Európa filmdíj | Magyar filmdíj | Arany Málna díjak | Hírlevélre feliratkozás

Minden jog fenntartva © 2024, www.tutifilmek.hu | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Kapcsolat: info(kukac)tutifilmek.hu | WebMinute Kft.