Egy őrült éjszaka

(1970)


Tartalom:

A kriminális groteszk vígjáték egy közértben játszódik. Záróra előtt két kalapos ellenőr érkezik, és rögtön leltárt rendel el. A főnök első alkalommal megpróbálja megvesztegetni őket, majd megsemmisíteni a bizonylatokat. A tapasztalt "kihallgatók" a besúgót és a személyzet félelmét kihasználva egymásnak ugrasztják a társaságot. Gyorsan kiderítik az egész társulat anyagi és szexuális bűnrészességét. Bár az üzletvezető profi neje felismeri bennük a betörőt, de őt töltetlen pisztolyukkal húzzák be a csőbe, és legvégül a napi bevétellel távoznak. A személyzet saját bűnrészessége miatt csak betörést jelent be, és az üzletmenet zavartalanul folytatódik.

Ennek a filmnek megnézésére körülbelül egy és negyed órát kell szánnod.


Stáblista:

Szereplők: Mensáros László, Kállai Ferenc, Szirtes Ádám, Törőcsik Mari, Beata Tyszkiewicz, Kánya Kata, Gór Nagy Mária, Garas Dezső, Madaras József
Rendezte: Kardos Ferenc

Kapcsolódó filmek:

» A legényanya (Kállai Ferenc másik filmje)
» A napfény íze (ez is Törőcsik Mari-film)
» Csempészek (ebben is játszik Garas Dezső)
» Egy óra múlva itt vagyok (szereplője szintén Madaras József)
» Hajdúk (Kardos Ferenc rendezése ez is)


Mozibemutatók | Legnépszerűbb filmek | Filmlista | Tévé műsor | Filmelőzetesek | Szülinaposok | Legnépszerűbb sztárok | Filmesek és színészek
Oscar díjak | Golden Globe díjak | Emmy díjak | Európa filmdíj | Magyar filmdíj | Arany Málna díjak | Hírlevélre feliratkozás

Minden jog fenntartva © 2024, www.tutifilmek.hu | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Kapcsolat: info(kukac)tutifilmek.hu | WebMinute Kft.