Az igazság órája

(City By The Sea, 2002)


Ezt a tuti filmet 2003. augusztus 28.-n mutatták be a mozik.

Tartalom:

Vincent LaMarca New York-i gyilkossági detektív mögött hosszú, sikeres pályafutás áll, komoly hírnevet szerzett magának, mivel szinte a munkájának szentelte az életét. De legutóbbi esete kivizsgálása során a mércét még magasabbra kellett tennie, ugyanis az ügy gyanúsítottja nem más, mint a saját fia. Ő és Joey ugyan fájdalmasan elidegenedtek egymástól, amióta LaMarca elvált a hitvesétől, és otthagyta Long Beachet hogy Manhattan anoním utcáin járőrözhessen. Hatásos karriert mondhat magáénak a New York-i rendőrségen, de magányosan él, még barátnőjét sem engedi igazán közel magához. A legközelebbi kapcsolatban társával, Reggel áll, de ez nem terjed tovább a szolgálati viszonynál. Amíg Vincent a jelen bűnügyeit kutatta, nem kellett foglalkoznia a fájdalmas múlttal vagy bánkódnia amiatt, hogy fiával való kapcsolata zátonyra futott. De ezúttal a gyilkosság kinyomozása miatt vissza kell térnie Long Beachra, ahol ismét kísérti a múlt, amelynek emlékei egész életén át gyötörték: édesapja halála, akit gyilkossággal vádoltak és kivégeztek, amikor Vincent még fiú volt. Nyomozás közben LaMarca rájön, hogy saját, fel nem dolgozott fájdalma, és az, hogy apaként csődöt mondott, komoly hatást gyakorolt Joey életére, és ezúttal, úgy tűnik, tizennyolc éves éves unokája is hasonló cipőben jár. Zsaruként Vincentnek bíróság elé kell állítania az elkövetőt, apaként pedig meg kell találnia a módszert, hogy megmentse a fiát...

Hossza körülbelül egy és háromnegyed óra.


Képek a filmből:

Az igazság órája kép Az igazság órája kép Az igazság órája kép Az igazság órája kép

A képeken látható színészek: Robert De Niro (3x), Anson Mount (2x), James Franco, Frances McDormand, George Dzundza, Eliza Dushku.




Stáblista:

Szereplők: Robert De Niro (Vincent LaMarca), Frances McDormand (Michelle), James Franco (Joey Nova), Eliza Dushku (Gina), William Forsythe (Spyuder), George Dzundza (Reg Duffy), Patti LuPone (Maggie), Anson Mount (Dave Simon), John Doman (Henderson kapitány)

Filmelőzetes (trailer):

Kapcsolódó filmek:

» Hogy szeretsz? (szintén 2003. augusztus 28.-n mutatták be a hazai mozik)
» Válogatott gyilkosok (ez is Robert De Niro-film)
» Legbelső félelem (ebben is játszik Frances McDormand)
» Harcban élve (szereplője szintén James Franco)
» Két tűz között (Eliza Dushku filmje ez is)
» Dermesztő hajsza (William Forsythe másik filmje)


Mozibemutatók | Legnépszerűbb filmek | Filmlista | Tévé műsor | Filmelőzetesek | Szülinaposok | Legnépszerűbb sztárok | Filmesek és színészek
Oscar díjak | Golden Globe díjak | Emmy díjak | Európa filmdíj | Magyar filmdíj | Arany Málna díjak | Hírlevélre feliratkozás

Minden jog fenntartva © 2024, www.tutifilmek.hu | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Kapcsolat: info(kukac)tutifilmek.hu | WebMinute Kft.