Az apokalipszis angyalai - Bíbor folyók 2.

(Les riviéres pourpres II - Les anges de l'apocalypse, 2004)


Tartalom:

Niemans egy Lorraine-i kolostorban befalazva talált holtest ügyében nyomoz, és érzése szerint a halott, nem egy megszokott áldozat. A körülötte található ezoterikus jelek és a férfi különös, szertartásszerű feláldozása mást sugallnak. Egy templom tövében Reda, a fiatal rendőrkapitány egy Jézusra tökéletesen hasonlító félholt emberre bukkan. Kezdetben csak azt hiszi, megmentette egy ember életét, ám rövidesen ráébred, hogy ez az ügy kapcsolatban áll azzal, amelyben egykori rendőrakadémiai kiképzője, Niemans nyomoz. A környéken egyre nő a halálesetek száma. Minden esetben rejtélyes, természetfeletti erővel rendelkező szerzetesek ölnek meg, látványos módon, ismeretlen embereket ölnek meg, majd nyomtalanul eltűnnek. Teljes homály övezi az ügyet egészen addig, míg Niemans és Reda fel nem fedezik, hogy mindegyik áldozat keresztneve és szakmája megegyezik valamelyik apostoléval... A vallástörténeti szakértő, Marie segedelmével próbálják meg leleplezni ezt a hihetetlen konspirációt. Kik a rettegést keltő Apokalipszis Angyalai? Mi az összefüggés a Bibliában olvasható jóslatokkal? Miért érdeklődik annyira a hatalmas Heimmerich Von Garten a kolostor és annak földalatti járatai iránt?

Átlagos hosszúságú alkotás, kb. másfél óra.


Képek a filmből:

Az apokalipszis angyalai - Bíbor folyók 2. kép Az apokalipszis angyalai - Bíbor folyók 2. kép Az apokalipszis angyalai - Bíbor folyók 2. kép Az apokalipszis angyalai - Bíbor folyók 2. kép

A képeken látható színészek: Benoit Magimel (3x), Christopher Lee (2x), Jean Reno (2x).




A film a tévében:

» Film Mánia, 2024. április 18. 01:30

Stáblista:

Szereplők: Jean Reno (Niemans felügyelô), Benoit Magimel (Reda), Christopher Lee (Heinrich von Garten), Camille Natta (Marie), Johnny Hallyday (l'ermite borgne), Gabrielle Lazure (la femme de Philippe), Augustin Legrand (Jesus), Serge Riaboukine (Pere Vincent), André Penvern (Pere Dominique)

Kapcsolódó filmek:

» Die Hart (Jean Reno filmje ez is)
» Éjsötét árnyék (Christopher Lee másik filmje)


Mozibemutatók | Legnépszerűbb filmek | Filmlista | Tévé műsor | Filmelőzetesek | Szülinaposok | Legnépszerűbb sztárok | Filmesek és színészek
Oscar díjak | Golden Globe díjak | Emmy díjak | Európa filmdíj | Magyar filmdíj | Arany Málna díjak | Hírlevélre feliratkozás

Minden jog fenntartva © 2024, www.tutifilmek.hu | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Kapcsolat: info(kukac)tutifilmek.hu | WebMinute Kft.