Apósok akcióban
(The In-Laws, 2003)
Mit szeret egy ortopéd orvos? A jól ápolt lábakat, a nyugodt, előre kiszámítható mindennapokat és a könnyű vacsorákat. Dr. Jerome Peyser ezen kívül még azt is szeretné, hogy egy szem lánya igazi álomesküvőn mondhassa ki a boldogító igent választottjának. Akivel nincs is baj - csak az apjával. Mert a jövendő apóstárs kissé zűrös figura. Számára egy átlagos nap reggeli pisztolypárbajból, délelőtti repülőgép-eltérítésből, ebéd után könnyű, pihentető autós üldözésből és este egy nemzetközi fegyvercsempész-banda leleplezéséből áll. Ő ugyanis - bár megpróbálja letagadni - a CIA legtitkosabb ügynöke. És sajnos, a munkája állandóan összekeveredik a magánéletével. Így aztán, míg az örömszülők gyermekeik lakodalmát készítik elő, kénytelenek részt venni néhány kalandban. Az egyikük élvezi, a másik pedig szeretne sírva fakadni. Mert amióta ez az ügynök megjelent az életében, ejtőernyővel kellett leugrania egy felhőkarcolóról, fel kellett falnia egy óriáskígyót, és most a fegyvercsempész-maffia főhadiszállásán kiderül, hogy a banda feje elvárja vendégeitől, hogy kis piros tangában vegyenek vele egy csiklandós fürdőt...
Ezt a tuti filmet 2003. december 25. óta játszák a mozik.
Szereplők: Michael Douglas (Steve Tobias), Albert Brooks (Jerry Peyser), Robin Tunney (Angela Harris), Lindsay Sloane (Melissa Peyser), Maria Ricossa (Katherine Peyser), Ryan Reynolds (Marc Tobias), David Suchet (Thibodoux), Candice Bergen (Judy Tobias), Michael Bodnar (Cherkasov's bodyguard)
Rendezte: Andrew Fleming
|