Apacsok

(2010)


Ezt a tuti filmet 2011. május 5.-n mutatták be a mozik.

Tartalom:

Kishorváth élete első filmjének rendezésére készül, a forgatókönyvet épp a Kuratórium vizsgálja. A filmterv a nagyapja történetét meséli el, aki a hatvanas évek elején az '56 utáni passzív ellenállás formáját választotta. Társaival indián törzset alapítva, mokaszint húznak és kivonulnak a társadalomból. Szigorú erkölcsök uralják ezt a játékot, amit véresen komolyan is vesznek. A Duna-menti indiánok gyanúsak a megtorlás légkörében, az amúgy is paranoiás hatalom számára. Érthetetlen módon kommunikálnak, különös fegyvereket birtokolnak és, ami még ezeknél is fenyegetőbb, hogy amerikai állampolgárokkal leveleznek, de még találkoznak is. Kishorváth filmtervét a Kuratórium többsége elégedettséggel fogadja, de van aki családilag szintén érintett a történetben és ezt egészen másként ismeri, ráadásul a bírálók közt van. Kishorváthot ez arra ösztönzi, hogy tovább nyomozzon.

Ennek a filmnek megnézésére körülbelül egy és negyed órát kell szánnod.


Stáblista:

Szereplők: Csányi Sándor (Horváth), Gazsó György (apa), Szervét Tibor (tiszt), Csomós Mari (nagymama), Martin Márta (házmesterné), Schneider Zoltán (Szoboszlai), Bálint András (Hegedűs), Kocsó Gábor (hadnagy), Vajdai Vilmos (Bajomi)

Filmelőzetes (trailer):

Kapcsolódó filmek:

» Halálos iramban - Ötödik sebesség (szintén 2011. május 5.-n mutatták be a hazai mozik)
» Coming Out (ebben is játszik Csányi Sándor)
» X polgártárs (szereplője szintén Szervét Tibor)
» Apacsok (megegyezik a címük, de ez 31 évvel korábban készült)


Mozibemutatók | Legnépszerűbb filmek | Filmlista | Tévé műsor | Filmelőzetesek | Szülinaposok | Legnépszerűbb sztárok | Filmesek és színészek
Oscar díjak | Golden Globe díjak | Emmy díjak | Európa filmdíj | Magyar filmdíj | Arany Málna díjak | Hírlevélre feliratkozás

Minden jog fenntartva © 2024, www.tutifilmek.hu | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Kapcsolat: info(kukac)tutifilmek.hu | WebMinute Kft.