A hazafi

(The Patriot, 2000)


Ezt a tuti filmet 2000. július 27.-n mutatták be a mozik.

Tartalom:

Dél-Karolina, 1776. Benjamin Martin, legendás, a franciákkal és az indiánokkal megvívott csaták hőse rég hátat fordított már a harcnak, hogy életét ezentúl csak a famíliájának szentelje. Valaha ravasz és szívtelen harcosnak ismerték, de miután nőül vett egy előkelő leányt, aki egymás után ajándékozta meg gyermekekkel, az erőszakos múltat feledve egy békés jövőről álmodik virágzó birtokán. Ám újabb nézeteltérés fenyeget, az összecsapás Angliával elkerülhetetlennek látszik, s a közelgő lázadás darabokra tépi a szépséges álmokat. Martin nem akar harcba szállni Anglia ellen, nem akar visszatérni a csatamezőre, mert még mindig kísértik a múlt árnyai. Ráadásul nemrég özvegyült meg, hét gyermekről kell gondoskodnia, és ő az egyetlen, aki védelmezheti a családi fészket. Legidősebb fiát, Gabrielt azonban nem gyötrik hasonló kételyek. A városokból kapott szenvedélyes hangú röpiratok óriási hatást gyakorolnak a fiatalemberre. Itt a háború, úgy érzi, jogos célokért indult, és édesapja tiltakozása ellenére hadba vonul. Benjamin amilyen határozottan ellenzi magát a harcot, legalább olyan erősen hisz célkitűzésiben. Azután amikor az angol csapatok, élükön a szívtelen Tavington ezredessel elérik az ő birtoka határát is, veszélybe kerül a maga kis világa, benne mindennél drágább famíliája. Belátja, csak úgy védelmezhet meg szeretteit, ha felvállalja az ügyet, és harcol a fiatal nemzet szabadságáért. Úgy dönt, hogy idealista fia után ő is fegyvert fog, és egy lázadó csapat élére áll...

A film kb. két és fél óra hosszú.


Képek a filmből:

A hazafi kép A hazafi kép A hazafi kép A hazafi kép

A képeken látható színészek: Mel Gibson (3x), Heath Ledger (2x), Tchéky Karyo.




A film a tévében:

» HBO2, 2024. április 1. 22:45

Stáblista:

Szereplők: Mel Gibson (Benjamin Martin), Heath Ledger (Gabriel Martin), Joely Richardson (Charlotte Selton), Tchéky Karyo (Jean Villeneuve őrnagy), Jason Isaacs (William Tavington ezredes), Tom Wilkinson (Lord Cornwallis tábornok), Chris Cooper (Burwell ezredes), Lisa Brenner (Anne Howard), René Auberjonois (Oliver tiszteletes)

Filmelőzetes (trailer):

Kapcsolódó filmek:

» Oltári vőlegény (szintén 2000. július 27.-n mutatták be a hazai mozik)
» Palimadár (Mel Gibson filmje ez is)
» Túl a barátságon (Heath Ledger másik filmje)
» Vörös veréb (ez is Joely Richardson-film)
» Bad Boys - Mire jók a rossz fiúk? (ebben is játszik Tchéky Karyo)
» Harag (szereplője szintén Jason Isaacs)
» Spíler (Tom Wilkinson filmje ez is)
» Darabokban (Chris Cooper másik filmje)
» A hazafi (megegyezik a címük, de ez 2 évvel korábban készült)
» A kémkedés ára (megegyezik a két film eredeti címe (The Patriot), de ez 14 évvel korábban készült)


Mozibemutatók | Legnépszerűbb filmek | Filmlista | Tévé műsor | Filmelőzetesek | Szülinaposok | Legnépszerűbb sztárok | Filmesek és színészek
Oscar díjak | Golden Globe díjak | Emmy díjak | Európa filmdíj | Magyar filmdíj | Arany Málna díjak | Hírlevélre feliratkozás

Minden jog fenntartva © 2024, www.tutifilmek.hu | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Kapcsolat: info(kukac)tutifilmek.hu | WebMinute Kft.