A harmadik sorozat

(La faille, 1974)


Tartalom:

Az utazásszervező Georgis egy nap fatális tévedés áldozata lesz, mikor a kávéházban rálép a lábára, pontosan a tyúkszemére egy ismeretlen férfi. Pillanatokon belül megérkezik az asztalához az államrendőrség vagyis a titkosszolgálat. Rögtön elhurcolják, mondván ő az egyetlen személy, aki érintkezésbe lépet a kockázatos felforgatóval. Másodsorban az a tény se elhanyagolható, hogy találnak nála egy papirost, amin két egyforma köröcske egy-egy ponttal a közepén. Ami első ránézésre lehetnének akár egy lady keblei is, de ki merné elvetni azt a lehetőséget, hogy ez a rajzocska valójában egy titkos fegyveraktár tervrajzát ábrázolja. Elrendelik sürgős átszállítását a központba további vizsgálatok elvégzésére, ahol többek között szembesítenék cinkostársával, aki közbe váratlan körülmények között meghal. Georgis átszállítását két sokat látott ügynökre bízzák.

A film közel két órás.


Képek a filmből:

A harmadik sorozat kép A harmadik sorozat kép A harmadik sorozat kép A harmadik sorozat kép

A képeken látható színészek: Ugo Tognazzi (4x), Michel Piccoli (3x), Mario Adorf (2x).




Stáblista:

Szereplők: Ugo Tognazzi, Michel Piccoli, Adriana Asti, Dimos Starenios, Thymios Karakatsanis, Mario Adorf
Rendezte: Peter Fleischmann

Kapcsolódó filmek:

» Nehéz istennek lenni (Peter Fleischmann rendezése ez is)


Mozibemutatók | Legnépszerűbb filmek | Filmlista | Tévé műsor | Filmelőzetesek | Szülinaposok | Legnépszerűbb sztárok | Filmesek és színészek
Oscar díjak | Golden Globe díjak | Emmy díjak | Európa filmdíj | Magyar filmdíj | Arany Málna díjak | Hírlevélre feliratkozás

Minden jog fenntartva © 2024, www.tutifilmek.hu | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Kapcsolat: info(kukac)tutifilmek.hu | WebMinute Kft.