Ötödik pecsét

(1976)


Tartalom:

1944 őszén a nyilas hatalomátvétel után Budapest egyik kiskocsmájában a nehéz idők ellenére is minden este összegyűlik egy kisemberekből álló asztaltársaság. Gyuricza az órás, Király a könyvügynök, és Kovács, az asztalos azért keresik fel Béla kollega kocsmáját, hogy beszélgessenek ismerősökről, a borjúszegy minél ízletesebb elkészítéséről, és óvatosan szót ejtsenek arról is, hogy mi lesz ezután. Egyik alkalommal csatlakozik hozzájuk egy fényképész, épp akkor, amikor Gyuricza szokott gunyoros modorában azt az erkölcsi kérdést veti fel, hogy ha módjuk lenne haláluk után feltámadni, kinek a sorsát választanák inkább: a tehetős zsarnokét, vagy az agyongyötört, de tisztességes rabszolgáét? Nagy a felháborodás, a tanakodás és az érvelés, de a fényképész az egyetlen, aki Gyugyut választja. A többiek nem is hisznek választása hitelességében. Miután asztalt bontanak és mindenki megy a maga útjára, a gondolat nem távozik a fejekből. Még otthon is foglalkoztatja őket az erkölcsi kérdés, sőt, még feleségeiktől is megkérdezik, hogy mit választanának. Rövidesen azonban maguk is válaszút elé kerülnek (a nyilasok kínzószobáiban), mert a "tiszta lelkű rabszolgát" választó fényképész feljelentette őket a nyilasoknál. Megkínozzák őket, de kiszabadulhatnak, ha hajlandók felpofozni egy megkötözött, félholtra kínzott kommunistát. Vagyis, ha megalázzák emberségüket, önbecsülésüket. Király, a könyvügynök és társai nem képesek erre és életüket áldozzák, hogy emberek maradhassanak. Gyuricza órás azonban önmaga lealázását is vállalja, mert nem árulhatja el, hogy a lakásán zsidó gyermekeket rejteget.


Képek a filmből:

Ötödik pecsét kép Ötödik pecsét kép

Stáblista:

Szereplők: Őze Lajos, Márkus László, Bencze Ferenc, Horváth Sándor, Dégi István, Latinovits Zoltán, Nagy Gábor, Cserhalmi György, Moór Marianna
Rendezte: Fábri Zoltán

Kapcsolódó filmek:

» Kojak Budapesten (szereplője szintén Őze Lajos)
» Egy óra múlva itt vagyok (Márkus László filmje ez is)
» Fiúk a térről (Latinovits Zoltán másik filmje)
» Szörnyek évadja (ez is Cserhalmi György-film)
» A Pál utcai fiúk (ezt is Fábri Zoltán rendezte)


Mozibemutatók | Legnépszerűbb filmek | Filmlista | Tévé műsor | Filmelőzetesek | Szülinaposok | Legnépszerűbb sztárok | Filmesek és színészek
Oscar díjak | Golden Globe díjak | Emmy díjak | Európa filmdíj | Magyar filmdíj | Arany Málna díjak | Hírlevélre feliratkozás

Minden jog fenntartva © 2024, www.tutifilmek.hu | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Kapcsolat: info(kukac)tutifilmek.hu | WebMinute Kft.